Globális Perspektíva (38)

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL elemzése a témában..

Globális Perspektíva (38)

Az 1990-es évek elején fiatal tudósként először kezdtem hallani a globalizációról. Vajon ez a folyamat hogyan befolyásolja a fejlődő országokat, elsősorban Törökországot? Hogyan kell hozzáállnunk a globalizációhoz? Mennyire kell támogatnunk, mennyire kell szembeszállnunk?


Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL elemzése a témában...

az ilyen és ehhez hasonló kérdések végül oda vezettek, hogy ebben a témában írtam doktori disszertációmat. Igazság szerint az elején közelebb álltam a globalizáció olyan szemléletéhez, hogy a szabadságot jelenti, és az emberek javára válik. De a végén kiadott könyvem címe is tükrözi nézeteimet: „Nehézség és elfogadás – Törökország a globalizáció közepette”. A globalizáció nem egy- hanem sokdimenziós, s nehéz és kényszerítő oldala mellett van lehetőséget és elégedettséget rejtő oldala is.


 

A globalizációval kapcsolatos tegnapi nézőpont

Amikor dolgozni kezdtem, a Nyugat a globalizáció bajnoka volt. A vagyon és tőke szabad áramlása, a politikai határok szabaddá tétele mellett érvelt. Az élen járó fogalmak a verseny, együttműködés, vámok és kvóták eltörlése voltak. A nemzetközi szervezetek is nyitottabb, versenyszelleműbb és szabadabb világért dolgoztak.

Ezzel ellentétben a kevésbé fejlett vagy fejlődő országok egyre inkább bírálták a globalizációt. Azt hangoztatták, hogy a folyamat, a verseny, a vámok eltörlése, a szabad és versengő együttműködés sokkal inkább a nyugati országok és vállalatok érdekeit szolgálja, s őket gyengíti, kevésbé versenyképessé teszi.

Ideológiai szinten pedig azt állították, hogy a globalizáció a kapitalizmus újabb formája, fokozza a kizsákmányolást, s ennek érdekében meg akarja gyengíteni a nemzetállamokat. Azt mondták, hogy a globalizáció elleni végső menedék a nemzetállam feltétel nélküli védelme.

Visszatekintve a reakciók védekezők és kritikusak voltak. Nem kérdezték meg, hogy ha a globalizáció a kapitalizmus újabb változata, a nemzetállam hogyan fog szembeszállni vele.


 

A kialakult helyzet

2020-hoz közelítve, miután eltelt csaknem 30 év, már jól láthatjuk, hogy mennyire igazolódtak be a 90-es évek eme félelmei.

Ma már nem a nyugati országok a globalizáció bajnokai. Nem ők nyerik a legtöbbet belőle. Mivel nem nyertek eléggé a globalizációból, a nyugati országok, elsősorban az Egyesült Államok, ma azokat az érveket hangsúlyozzák, mint a fejlődő országok 1990-ben. Nem beszélnek már a politikai határok eltörléséről, a szabad mozgásról, versenyről vagy nyitottságról. Különösen az Egyesült Államok szilárd bizonyítéka a globalizációellenes politikának a külföldi tőke visszahívásával, szinte minden ország elleni védővámjaival és kvótáival. Ki álmodta volna 1990-ben, hogy az Európai Unió tagországai 10.000 fős hadsereg hoznak létre a migráció megakadályozására? Az Egyesült Államok és az Európai Unió mára visszatért a nacionalista politikához.

Ezzel szemben a globalizációból legtöbbet nyerő országok a 90-es évek fejlődő országai. Kína, India, Brazília, Törökország és a többiek jóval előrébb kerültek a folyamatban. Kína ma a nyugattal szemben sokkal inkább a globalizáció politikáját védelmezi. Törökország a 2000-es évek után jól játszotta a globalizáció játékát. Csatlakozott a világhoz. Fejlődött a demokrácia és szabadság. Ahogy az ország túllépett a közvetítő rezsimen, és fejlesztette a szabadság területeit, a gazdaság is fejlődött. A 2000 dollár körüli nemzeti jövedelem többszörösére nőtt. Törökország kapcsolatai a Nyugattal azért is estek vissza, mert azok nem tudtak elfogadni egy olyan Törökországot, amely fejlődő gazdasága és magabiztossága miatt már képes volt nemet mondani nekik.


 

Kihagy a gondolkodók memóriája

Azonban Törökország és a világ egyes gondolkodói nincsenek tudatában annak, hogy hogyan végződött a globalizáció folyamata a nyugati országokban. Továbbra is az 1990-es években bemagolt leckét hangoztatják. Nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a Nyugat, mivel nem nyert eleget a globalizációból, megsértődött és bezárkózott, visszatért a protekcionista politikához, s a politikai határok majd sokkal hangsúlyosabbak, mint eddig bármikor. Ma a politikai határok megnyitása, a nyitottság politikája, a tőkeáramlás mellett nem a nyugati országok, hanem a globalizációból legtöbbet nyerő, fent említett országok érvelnek.

Kétségtelen, hogy nem minden fejlődő ország nyerhet egyformán a globalizációs folyamatból. Vannak olyan országok is, amelyek vesztesként kerülhetnek ki belőle. Mert ez a folyamat nem nyújt egyenlő lehetőségeket mindenkinek. Azt próbálom kifejezni, hogy ha nem viselkedik megfelelően, akkor ez a folyamat egyetlen országot, a nyugatiakat sem teszi állandó győztessé vagy vesztessé. Ezért nem globálisan, hanem analitikusan, nem egyértelmű elfogadással vagy elutasítással, hanem józan ésszel, kritikus hozzáállással kell közelíteni hozzá.

Egy török közmondás szerint a tegnapi napsütés nem szárítja meg a mai mosást. Különösen a Nyugaton kívüli országok, társadalmak gondolkodóinak, tudósainak, vezetőinek kell figyelemmel kísérniük az elmúlt 30 év eseményeit. Egy olyan időszakban, amikor minden tudás gyorsan elavul, tudniuk kell, hogy a tegnapi tudás nem elég a mai nyilatkozatokhoz. A fejlődés, intenzitás, gyorsaság és hatékonyság fogalmait nem lehet megérteni a gyorsan változó globalizációs korban a statikus, halogató megközelítéssel.


 



Még több hír