Al-Farabi fohásza

Hogyan fohászkodik egy filozófus Istenhez?

Al-Farabi fohásza

Mivel Al-Farabi egyesíti az Iszlám intellektuális hagyomány főbb irányzatait, fohásza különösen fontos nemcsak az Iszlám filozófia diákjainak, hanem bárkinek, akiket érdekel a kapcsolat a filozofikus gondolkodás, a logikus gondolkodás és a spirituális kifinomultság között.

 

Hogyan fohászkodik egy filozófus Istenhez? Egy szinten fohásza nem különbözik bármely más ember fohászától. Lényegében mindannyian, függetlenül foglalkozásunktól, iskoláinktól vagy képzettségünktől, a spirituális közelséget keressük Istenhez. De egy másik szinten minden fohász felfed valamit arról, hogy kik is vagyunk valójában.

A fohászkodás komoly dolog. A fohászkodó teljes szellemi jelenlétét igényli. A legbensőségesebb és legszemélyesebb kommunikáció Istennel. A véges és a végtelen, a halandó és a hathatatlan, a szolga és az Úr találkozása.

Minden vallásos hagyomány hangsúlyozza a fohászkodás fontosságát a hitéletben. Az Iszlám hagyomány talán a leggazdagabb a fohászok irodalmában. Ez természetes, tudván, hogy a Kegyes Korán és Mohammed Próféta tanítja meg nekünk, hogy hogyan fohászkodjunk. A legszebb és legátfogóbb fohászok Isten végtelen kegyelmét és az emberi állapotok szintjeit mutatják. Ahogy Mohammed Próféta mondta: „a fohász az ima lényege”.

A fohász általában 3 részből áll. Az első, amikor a fohászkodó Isten abszolút hatalmát és végtelen kegyelmét magasztalja. A második, amikor kijelenti saját végtelen „szegénységét” és Istentől való függését. A harmadik rész, amikor közvetlenül Istentől kéri az Ő áldásait, bizalmát, barátságát és védelmét.

Ahogy minden ember egyedi, ugyanúgy egyedi fohásza is. Ugyanez vonatkozik a filozófusra is, aki Allahot egyaránt látja személyes Lényként és minden ok okaként, és minden teremtett dolog forrásaként is. Egyes filozófusok írásba is foglalták fohászaikat. Ezek mindegyike az adott filozófus nézőpontját tükrözi, hogy ő hogyan látja Istent, a teremtés világához viszonyítva. Elsősorban a létezésért érzett hála tanúbizonyságai. Az az állítás, hogy a filozófusok az ábrahámi hagyomány személyes Istenét egy ontológiai-kozmológiai princípiummá alakították, melyhez nem lehet fohászkodni, nagyrészt megalapozatlan. A muszlim filozófusok fenntartották a kényes egyensúlyt a két nézőpont között: Isten, mint a Világmindenség Ura, és Isten, mint minden ok oka. Allah 99 neve, amelyek által a muszlimok fohászkodnak Istenhez, megnyilvánítják az Ő végtelen fenségét és szépségét, és vezetést nyújtanak a spirituális közelség és beteljesedés keresésében.

Al-Farabi (872-950), minden idők egyik legnagyobb gondolkodója, egy rövid fohászt hagyott ránk, amely megvilágítja az ő sajátos nézőpontját. Farabit Arisztotelész után a „Második Tanítónak” is tartják, filozófus, politikai és logikai gondolkodó, kozmológus és zeneszerző is volt. Mivel Al-Farabi egyesíti az Iszlám intellektuális hagyomány főbb irányzatait, fohásza különösen fontos nemcsak az Iszlám filozófia diákjainak, hanem bárkinek, akiket érdekel a kapcsolat a filozofikus gondolkodás, a logikus gondolkodás és a spirituális kifinomultság között.

A „Legnagyobb Fohász” (Dua Azim) néven is ismert fohász kritikai kiadását M. Mahdi szerkesztette az isztambuli Suleymaniye Könyvtárban megtalálható kézirat alapján. Al-Farabi Kitab al-millah ve nusus ukhrah című könyvében (Beirut, 1986, pp. 89-92.) található fohász egy részének angol fordítását és magyarázatát idézzük itt.

Al-Farabi fohásza egyesíti Isten, mint Teremtő teológiai és filozófiai-kozmológiai princípiumait. Isten a Szükségszerűen Létező és minden ok Oka. Ő az egyetlen, Aki az Ő végtelen kegyelméből létezést ad a teremtmények világának, ezzel isteni áldássá téve a létezést. Minden fohásznak azzal kell kezdődnie, hogy elismerjük ezt az alapvető tényt:

„Ó, Szükségszerűen Létező és minden ok Oka! Az Örökkévaló, Aki soha nem szűnik meg létezni! Téged kérlek, hogy őrizz meg engem a bűnöktől, és tedd célommá azokat a cselekedeteket, amelyek elnyerik a Te megelégedésedet!

Ó, a kelet és a nyugat Istene! Adj nekem nemes erényeket, áldj meg engem cselekedeteimben a legjobb eredménnyel, és tedd sikeressé szándékaimat és céljaimat!

Ó, a világmindenségben folyóként lebegő hét csillag Ura!

A csillagoké, amelyek az Ő akaratából járják pályájukat,

Akinek áldása elönt minden létezőt!

Nem a Szaturnusztól, a Merkúrtól vagy a Jupitertől várok bármi jót, hanem csak Tőled!”

Ezek az ontológiai és kozmológiai princípiumok nem a levegőben lógnak, hanem szorosan kapcsolódnak az ember helyhez az élőlények hatalmas láncolatában. Miután utal Istenre, mint az egész teremtés végső forrására, Al-Farabi specifikus fohászban kér szépséget, megbocsátást és nemességet:

„Istenem! Ruházz fel engem a szépség köntösével, a próféták nemességével, a lelkileg gazdagok és elégedettek boldogságával, a bölcsek tudásával, és azok alázatával, akik félnek és tisztelnek téged!

Istenem! Ments meg engem a boldogtalanság világától, a megsemmisüléstől, és helyezz engem a tiszták, hűségesek, és a Menny lakói közé, az igazakkal és a mártírokkal!”

 



Még több hír